Melyik áramszolgáltatóhoz tartozom?
A nemrégiben bekövetkezett áramszolgáltatói piaci változások után nehéz kérdés, ki hova is tartozik. Mutatjuk!
2021. szeptember 1-jén sok változás történt a magyar áramszolgáltatói piacon. Mutatjuk az új, jelenlegi állapotot:
Áramszolgáltatók eloszlása Magyarországon
A fenti térkép jól mutatja, Magyarország területén hol melyik áramszolgáltatóhoz tartoznak a települések. Ha részletesebb térképen is megnézné az áramszolgáltatók területeit, a Solar Kit által készített térképen rákereshet saját településére, hogy kiderítse, hova tartozik!
A képlet azonban ennél kicsit bonyolultabb, ugyanis nem mindenki attól az áramszolgáltatótól kapja majd a villanyszámláját, ahová tartozik.
Fontos még megjegyezni, hogy a szolgáltatóváltás az áram elosztói árát semmiben nem érintette, ez mindenhol maradt a korábbi díj.
A térképen látható, hogy korábban hogy nézett ki az áramszolgáltatók területeloszlása Magyarországon. A színek jól jelölik, hogy lényegében 3 áramszolgáltatóról volt szó.
Ehhez képest jelenleg 5 szolgáltató van a piacon, ahogy azt az első térképünk is ábrázolja:
Az ELMŰ-ÉMÁSZ még év elején bejelentette, hogy szeptember 1-től visszaadja a villamosenergia egyetemes szolgáltatási engedélyét. Ezután sokáig az a hír járta, hogy a teljes területet az MVM Next veszi majd át az ELMŰ-ÉMÁSZ-tól, azonban végül nem pont így történt.
A fentebb található, korábbi időszakot mutató térképen látható ELMŰ-ÉMÁSZ terület kettéoszlott az MVM Next és az E.ON között, így az ELMŰ terület (Budapest és Pest megye) az E.On Csoporthoz tartozó ELMŰ Hálózati Kft. tulajdonába került, az erről a területről vételezett villamos energiát azonban az MVM Next szolgáltatja. Az ÉMÁSZ terület pedig az MVM ÉMÁSZ Áramhálózati Kft. szolgáltatási területe lett.
ELMŰ-ÉMÁSZ szolgáltatóváltás új területei – kép forrása: E.ON
Ha budapesti, vagy Pest megyei, most biztosan felmerült Önben, hogy ha E.ON területhez tartozik, akkor miért kapja a számláját az MVM Next-től, és miért nem az E.ON-tól?
Ezen a területen az áramhálózati üzemeltető és tulajdonos (a fent említett ELMŰ Áramhálózati Kft.) ugyan az E.ON csoport tagja, így az üzemzavar-elhárítást és a műszaki ügyintézést ők intézik, az ügyfélszolgálat, és a számlázás azonban az MVM Next-hez tartozik, hiszen a területen vételezett elektromos áramot ők szolgáltatják – csupán nem a saját hálózatukon.
Így a hálózattal kapcsolatos ügyek – mérőóracsere, szabványosítás, hálózati problémák felderítése és javítása, fejlesztések, stb. – az ELMŰ Áramhálózati Kft. dolga és ügye, az áram vásárlásával, tehát a számlázással és a diktálással azonban az MVM Next foglalkozik.
Ha napelemes rendszert telepít Budapesten vagy Pest megyében, a kivitelezőnek (esetünkben a Solar Kit-nek) ezen a területen az E.ON-nal kell tartanunk a kapcsolatot, tehát az Ön dokumentumai is E.ON-os dokumentumok lesznek.
Éppen ezért fontos tudni Önnek is, hogy – a számláktól eltekintve – melyik áramszolgáltatóhoz tartozik valójában.
Az MVM Next a témáról ezzel a dokumentummal segít, hogy milyen esetben kell az E.ON-hoz, és milyen esetben kell az MVM-hez fordulniuk az ügyfeleknek.
A keletebbi területen, a korábbi ÉMÁSZ területén nincs ekkora bonyodalom, ott az MVM ÉMÁSZ az áramszolgáltató, és a számlák is tőlük érkeznek a felhasználóknak.
Szeptember 1-jén nem csak az ELMŰ-ÉMÁSZ területén élő ügyfelek számára volt változás, hanem az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. ügyfelei számára is, ugyanis ezt a területet megvásárolta az E.ON-tól az OPUS TITÁSZ Zrt.
Új áramszolgáltató a piacon az OPUS TITÁSZ
Az OPUS TITÁSZ közleményében megtalálhatóak az ügyfélszolgálati és hibabejelentési elérhetőségek. Többségük maradt a korábbi.
A pár éve még NKM-ként ismert MVM Áramszolgáltató a déli területén MVM DÉMÁSZ-ként folytatja áramszolgáltatói tevékenységét, így ezen a területen jelentősebb változás nem történt, mint ahogyan a dunántúli E.ON területek is változatlanul maradtak – továbbra is kettéosztva, Észak-dunántúli és Dél-dunántúli részre.
Maradtak még önben kérdések? Keressen minket bizalommal ingyenes konzultációnkon és győződjön meg személyesen is arról, hogy hosszú távon a napenergia a leginkább környezetkímélőbb, illetve pénztárcabarát megoldás.