Bruttó elszámolás – mire számíthatunk?
Megéri napelemes rendszert telepíteni bruttó elszámolással?
Frissítés (2021. június 30.): A június 30-án megjelent Magyar Közlöny alapján nem lép életbe az a rendelet, miszerint az otthonfelújítási támogatás igénybevételének feltétele, hogy amennyiben június 30-a után köttetik a hálózati csatlakozási szerződés, azt már bruttós elszámolással kéne kötni.
Marad egyelőre tehát a szaldós elszámolás az otthonfelújítási támogatás esetében is!
A 100%-os pályázat esetében azonban 2024-től bruttó elszámolás alá esnek majd a támogatottak!
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium korábbi híreiből már tudjuk, hogy 2024 január 1-től a lakossági napelemes rendszereknél a jelenlegi szaldós elszámolás helyett bruttó elszámolást fognak használni.
Röviden összefoglalva, a jelenlegi szaldós elszámolás végtelenül egyszerűen működik: az áramszolgáltató az éves leolvasáskor kiszámlázza a különbséget az elfogyasztott és a termelt energia között. (Természetesen ideális esetben ez egy akár 0 Ft-os villanyszámla.)
Ez azért van így, mert az áramszolgáltató ugyanannyiért veszi tőlünk az áramot, amit a hálózatba táplálunk (amikor termel a napelemes rendszerünk, de mi nem fogyasztjuk el az összes termelt áramot), mint amennyit mi fizetünk az áramszolgáltatónak a hálózatból vételezett energiáért (amikor nem termel a rendszerünk, de mi fogyasztunk).
A bruttó rendszer annyiban lesz más, hogy a hálózatba táplált és a hálózatból vételezett energia külön kerül elszámolásra (akár különböző áron).
A Magyar Napelem és Napkollektor szövetség már megkezdte a tárgyalást az Innovációs és Technológiai Minisztériummal a témával kapcsolatban. A bizottsági ülésen az ITM 5 pontot állapított meg, amelyeknek a bruttó elszámolás meg kell feleljen. (A forrás, az MNNSZ beszámolója a témában ITT található.)
Az igényeknek való megfelelés érdekében az MNNSZ javaslatokat fogalmazott meg a bruttó elszámolással kapcsolatban.
Az alább is részletezett javaslatok alapján, illetve amellett, hogy jelenleg is, és a jövőben is lesznek napelemes rendszerekre igénybevehető támogatások, azt mondhatjuk, hogy a bruttó elszámolással is jó megtérülési időt lehet majd elérni, sőt, úgy tűnik, olyan előnyei is lesznek, amelyek kedvezőbbek lehetnek a tulajdonosoknak.
Azt javasolják, hogy emellett az elszámolás havi átalánydíj számításával történjen éves leolvasás mellett.
A termelő (tehát a napelemes rendszer tulajdonosa) ebben az esetben személyi jövedelemadót fizet az áram feltáplálásából keletkezett bevétele után, azonban az adóalapból a javaslat alapján levonásra kerülne a napelemes rendszer amortizációs értéke.
Ez tehát azt jelentené, hogy ha egy család a lakóhelyén nem tud napelemes rendszert telepíteni (sajnos egyes esetekben a nagyvárosokban nem megoldható a napelemes rendszerek telepítése), úgy a nyaralóra, vagy egyéb saját tulajdonú ingatlanra telepített rendszer által termelt áramot (ami sokszor nem kerül a helyszínen azonnali elszámolásra) elhasználhatja a tulajdonos a lakóhelyén is a lakossági bruttó ár 20%-áért.
Háttérinformáció a különbötő tarifákról: A különböző tarifák működéséről tájékozódhat például ebben a cikkben.
A javaslat arra irányul, hogy a napelemes rendszerek által termelt áram használható legyen hőszivattyúkhoz, vagy éjszakai áramhoz, de ebben az esetben értelemszerűen nem vonatkozna az így fogyasztott áramra a jelenlegi kedvezmény.
A Solar Kit-tel hőszivattyús és klímás rendszereket is forgalmazunk, telepítünk. Minden egy képzben! Legyen Önnek is önellátó ingatlanja!
Kedvezményes tarifát javasolnak csúcsidőn kívüli otthoni autótöltésre, ezzel is ösztönözve az elektromos autók elterjedését. Természetesen itt is azt javasolják, hogy a HMKE által termelt áram is felhasználható legyen elektromos autó töltésére (amely esetben nem él a kedvezmény).
A Villanyautósok.hu tulajdonosa, Antalóczy Tibor is a Solar Kit-tel csináltatta napelemes rendszerét.
A javaslat azt szeretné elérni, hogy legyen külön mérhető a különböző időszakokban fogyasztott energiamennyiség annak érdekében, hogy pl. a csúcsidőn kívüli áramfogyasztásra kedvezményes tarifát lehessen alkalmazni. Ez ösztönözné a fogyasztókat arra, hogy csúcsidőn kívülre (pl. éjszakára) időzítsék bizonyos energiahasználó eszközök működését.
Ez azt jelentené, hogy nem a hálózati csatlakozási szerződés megkötése kéne meglegyen június 30-ig, hanem az igénybejelentés benyújtása.
A 2021. június 30-án megjelent Magyar Közlöny alapján eltörölték a rendeletet, miszerint július 1-től bruttó elszámolás alá kell essen az, aki ezután a dátum után köt hálózati csatlakozási szerződést, és igénybeveszi az otthonfelújítási támogatást. Egyelőre tehát marad a szaldós elszámolás!
Jelenleg 50 kW a maximum méret egy háztartási kiserőmű esetén. A javaslat alapján ez a határérték 4-szeresére nőne. Ez a KKV-knak és a társasházaknak adna nagyobb mozgásteret napelemes rendszer telepítésére.
Sok bizonytalanság van még a bruttó elszámolással kapcsolatban, de örülünk annak, hogy olyan irányba mutatnak a fejlemények, amelyek tovább könnyíthetik, javíthatják a napelemes rendszerek használatának feltételeit.
Maradtak még önben kérdések? Keressen minket bizalommal ingyenes konzultációnkon és győződjön meg személyesen is arról, hogy hosszú távon a napenergia a leginkább környezetkímélőbb, illetve pénztárcabarát megoldás.